ON-LINE VEZETŐI AKADÉMIA 2023.
2023. első negyedévében tevezzük megvalósítani a Pannon Vezetői Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló előadók osztják meg tapasztalataikat mindazokkal, akik vezetőként elhivatottak a folyamatos fejlesztés iránt.
Programunkat az on-line térben tervezzük megvalósítani, ezzel is támogatva a vezetők hatékony idő kihasználását.
A Vezetői Akadémia célja, hogy résztvevőink neves előadók tanácsaival felvértezve vessék bele magukat a mindennapi kihívásokba.
Életünk egyik legmeghatározóbb része a folyamatos változás, ez az utóbbi években pedig csak fokozódik. Nem könnyű így teljesíteni, hiszen ez mindig új helyzetfelismerést és komoly alkalmazkodást igényel tőlünk. A vezetőknek különösen nehéz dolguk van, hiszen nem csak az őket érő negatív hatásokat, hanem a munkavállalók által megélt helyzeteket is kezelniük kell. Bizonytalan gazdasági helyzet, esetleges újabb pandémia hullám lehetősége, fokozódó munkaerőhiány, csak néhány a vállalatokat és a munkavállalókat érő szorongáskeltő hatások közül. Szervezetfejlesztőként azt látjuk, hogy ennek a fokozott nyomásnak a kezelésében szükséges segítséget nyújtanunk a vezetőknek.
Ennek tudatában állítottuk össze Vezetői akadémia című on-line programsorozatunkat, amely keretein belül igyekeztünk minél változatosabb háttérrel rendelkező előadókat meghívni.
Vendég előadóink között köszönthetjük Dr. Kemény Dénest, Al Ghaoui Hesnát és Dr. Szondy Mátét. A Pannonjob, illetve a szervezetfejlesztési szféra képviseletében pedig Molnár Attila és Gácsi Anna előadását hallgathatjuk meg.
Dr. Kemény Dénes - Vezetői szerep és csapatépítés nyomás alatt
Időpont: 2023. szeptember
10:00 - 12:00 óráig
Dr. Kemény Dénes háromszoros olimpia bajnok vízilabda-válogatott szövetségi kapitány. Előadásán keresztül a résztvevők megismerhetik, hogy milyen vezetői látásmód jelentette a sikert az utóbbi évtizedek vitathatatlanul legeredményesebb csapatának irányításában, valamint példáin keresztül megérthetik, hogy az általa kínált eszközök hogyan használhatóak az üzleti életben, vezető működésben. Dénes szerint ha a csapat tagjai azt látják, hogy a vezető folyamatosan fejlődik és keményen dolgozik, akkor érzékelni fogják, hogy mindent elkövet a közös cél elérése érdekében, és ők is keményen fognak dolgozni, mindent megtesznek majd a folyamatos fejlődésért.
Al Ghaoui Hesna - Krízisből erő, vezetői példamutatás
Időpont: 2023. szeptember
10:00 - 12:00 óráig
Al Ghaoui Hesna haditudósításairól híres riporter és író, az utóbbi években azt kutatta, hogy miként tudjuk félelmeinket saját előnyükre fordítani. Szerinte érdemes a félelemre úgy gondolni, mint egy iránytűre, ami megmutatja, merre van dolgunk, hol van olyan területe az életünknek, ahol fejlődhetünk. Előadónk tapasztalásain keresztül mutat rá a félelem legmélyebb rétegeire, valamint arra, hogy hogyan érdemes szembenéznünk félelmeinkkel, és megismerni azok természetét. Előadásában különösen hasznos tanácsokat fog adni a vezetőknek, akiknek nem csak az őket érő stresszt, hanem a munkavállalóikat érő nehéz helyzeteket is megfelelően kell kezelniük.
Molnár Attila - Hatékony vezetői működés a változásgazdag, bizonytalan környezetben
Időpont: 2023.szeptember
10:00 - 12:00 óráig
Molnár Attila a közel 3000 munkavállalót foglalkoztató Pannonjob ügyvezetője, emellett pedig számos vezetőfejlesztési program lebonyolítását tudhatja maga mögött. Véleménye szerint a vezetői kompetenciák (pl. motiválás, visszajelzés, számonkérés, csapatépítés képessége) nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy menedzsernek választott szakértőink megfelelően tudjanak irányítani egy csapatot. Előadásában ezekben a kérdésekben nyújt útmutatást a mostani bizonytalan környezeti hatások tükrében.
Dr. Szondy Máté - Reziliens vezető Változások és stressz. Hogyan segítsük a megküzdést egyéni és vállalati szinten?
Időpont: 2023.szeptember
10:00 - 12:00 óráig
Dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus, családterapeuta, mindfulness oktató. Előadásában arról fog beszélni, hogy hogyan ismerhetjük fel a kollégák stresszreakcióit, és miként segíthetjük őket a változáshoz való hatékony alkalmazkodásban. Máté véleménye szerint a változás állandó az életünkben, amely szorongáskeltő minden ember számára. A folyamat egyes szakaszain megyünk keresztül, amely keretein belül eljutunk a tagadástól/ elbagatellizálástól egészen a sikeresen megoldott problémáig. Az előadásban arra is kitér, hogy vezetőként milyen eszközeink vannak saját magunk és munkatársaink támogatására.
Gácsi Anna - Csapatok reziliens képessége vezetői szerepvállalással
Időpont: 2023.október
10:00 - 12:00 óráig
Gácsi Anna fejlesztési szakmai vezető, tréner, tanácsadó. Több éves vezetői képzésekben szerzett tapasztalata alapján ismeri, hogy a vállalatok milyen problémákkal küzdenek munkájuk során. Előadónk szerint krízishelyzetben a hatékonyság kulcsa, hogy a csapat képes-e higgadtan kezelni a felmerülő problémákat. Jól működő csapatokban ezeket a helyzeteket a bizalom és a kommunikáció magas szintje segíti megoldani. Előadásában azokra a munkahelyi játszmákra mutat rá, amelyek megértése átláthatóbbá teszi a hétköznapi helyzeteket. Ez a megértés a vezetőknek új nézőpontot nyújt a konfliktusok kezelésében, a játszmák felismerésében, valamint azok feloldásában.
RÉSZVÉTELI DÍJ:
17.900,- Ft +ÁFA/ fő/ előadás
Amennyiben mind az 5 előadáson részt kíván venni, kedvezményesen: 71.600,- Ft +ÁFA/ fő/ teljes programsorozat
Több résztvevő együttes jelentkezése esetén: 13.900,- Ft +ÁFA/fő/előadás
Amennyiben mind az 5 előadáson részt kívánnak venni, kedvezményesen: 55.600,- Ft +ÁFA/ fő/ teljes programsorozat
A programon történő részvétel feltétele a részvételi díj kiegyenlítése.
Amennyiben érdeklődik a fenti előadás-sorozat iránt, kérjük, küldje el érdeklődését számunkra, a pontos időponttal kapcsolatban keresni fogjuk.
Kérjük, jelentkezését az alábbi linkre kattintva küldje el számunkra 2023.09.15-ig.
Várunk mindenkit sok szeretett rendezvénysorozatunkon!
Amennyiben bármi kérdése merülne fel rendezvényünkkel kapcsolatban, kérjük keresse Hajdu Édua munkatársunkat a +36 20 398 8624 telefonszámon, vagy a hajdu.edua@pannonjob.hu e-mail címen.