PannonJob, Értékünk az ember
PannonJob, Értékünk az ember
Vállalatoknak Álláskeresőknek
  • Ügyvezetői köszöntő
  • Hasznos információk
    • MUNKANAP ÁTHELYEZÉSEK, ÜNNEPNAPOK 2025
    • TB NAPTÁR
  • Kapcsolat
Fejléc grafikai elem

Munkahelyi játszmáink

  1. Nyílt demo tréningek
  2. Munkahelyi játszmáink
Munkahelyi játszmáink
 
A „játszma” kifejezés a köznapi kommunikációnk része, gyakran hallani munkahelyi, de akár baráti beszélgetések alkalmával is, sok esetben azonban nem megfelelően, például a konfliktus szinonimájaként alkalmazva. A pszichológiai értelemben vett játszma azonban nem azonos a konfliktussal. A „játszma” egy pszichológiai elmélet – a tranzakcióanalízis – egyik terminus technicus-a: „Kiegészítő, rejtett tranzakciók sorozata, amely pontosan meghatározott, előre látható kimenetel felé halad.” A játszma a konfliktussal ellentétben nem tudatos, épp ezért sokkal nehezebb azt „kezelni”, megoldani, a végkifejlet előtt kiszállni belőle. Munkahelyi játszmáink tréningünkön a játszma fogalmát, a kapcsolódó elméleteket, megjelenési formáját járjuk körül, és foglalkozunk a játszma megelőzésével, valamint a kilépés lehetőségeivel is.

Kérdések, amikre a tréningen választ kaphat:

  • KONFLIKTUS VAGY JÁTSZMA
    Mi a különbség? Hogyan ismerem fel, hogy konfliktusba kerültem, vagy egy játszma részese vagyok?
 
  • JÁTSZMAELMÉLET ALAPOK
    Honnan ered a játszma fogalma? Miért játszmázunk? Milyen szerepek vannak a játszmában? Mi a játszma folyamata?
 
  • HOGYAN LÉPÜNK JÁTSZMÁBA
    Mi a belépési pont, és hogyan zajlik? Hogyan befolyásolják a saját viselkedési mintáim és igényeim a játszma elindulását? Van “kedvenc” játszmám?
 
  • A KILÉPÉS LEHETŐSÉGEI
    Megelőzhető a játszma? Hogyan? Milyen lehetőségeim vannak kilépni a játszmából?

      Állásposta

      - - allasposta_loading - -
      • Munkáltatóknak
        • Munkaerő-kölcsönzés
        • Tréning, szervezetfejlesztés
        • Munkaerő-közvetítés
        • Diákfoglalkoztatás
        • Bérszámfejtés
        • Nyugdíjas foglalkoztatás
        • Külföldi munkavállalók biztosítása
        • Outplacement
        • Tanácsadás
        • TB Naptár
      • Álláskeresőknek
        • Állásajánlatok
        • Regisztráció/bejelentkezés
        • Állásposta
        • Önéletrajz készítés
      • Rólunk
        • Rólunk mondták
        • A Pannonjobról röviden
      • Dokumentumtár
        • Minőségirányítási rendszerek
        • Adatvédelem
        • Cookie tájékoztató
        • Visszaélés bejelentési rendszer

      Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 8000 Székesfehérvár, Berényi út 72-100.

      A céget nyilvántartó bíróság: Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága, Cégjegyzékszám: 07-09-002337 Kölcsönzést-közvetítést engedélyező nyilvántartási szám: 4376-4./2003, 

      Felnőttképzési tevékenység bejelentési nyilvántartási száma: B/2020/000278

       

       

      ISO9001-ApaveCert.png ISO27001-ApaveCert.png Családbarát munkahely védjegy iso3.png iso4.png ISO9001-ApaveCert.png ISO27001-ApaveCert.png Családbarát munkahely védjegy iso3.png iso4.png
      2023 © PannonJob Kft. - Minden jog fenntartva!
      NeoPortal rendszer :: NeoSoft Kft.