Fejléc grafikai elem

Érdekességek, aktualitások

2022.12.20. 10:00

Adni jó

A jótékonykodás története, jelenlegi helyzete és mikéntjei
A jótékonykodás szerencsére évről évre egyre nagyobb szerepet kap a közösségi médiában, a reklámiparban és a vállalatok életében is. Bár az ünnepi időszakban kiváltképp nagy hangsúlyt fektetünk mások megajándékozására, érdemes nem csak a Karácsony közeledtével adományoznunk, hanem az év többi részébe is belecsempésznünk néhány jótettet.

Adni jó

A modern technika eszközeinek segítségével pillanatok alatt tudunk értesülni olyan jó ügyekről, amelyek mellé mindössze pár kattintással letehetjük voksunkat, és anyagi, illetve morális támogatásban részesíthetünk másokat. Hogyan kezdődött a jótékonykodás hagyománya, milyen szerepe van manapság az életünkben, valamint miként vehetjük ki részünket az ajándékozásból mind egyéni és vállalati szinten? Ezeknek a kérdéseknek jártunk utána jelenlegi cikkünkben.

A jótékonykodás története

Talán azt hihetnénk, hogy a filantrópia (emberbarát, a közösség érdekében cselekvő életszemlélet) ősi, főként vallási eredete ellenére a szervezett jótékonykodás a modernkor egyik „találmánya”, pedig nem is tévedhetnénk nagyobbat, ugyanis egyes források szerint már hozzávetőlegesen 4500 évvel ezelőtt is voltak a rászorulókat segítő kezdeményezések. I. e. 2500-ban a héber kultúrában például már egyfajta tized formájában támogatta a társadalom a szegényebb rétegeket. Jó néhány évet előre ugorva az időben említhetjük az első római császárt, Augustust is, aki i.e. 28-ban állami segélyben részesített 200,000 embert. További érdekes évszámot említve az első amerikai adománygyűjtő akciót pedig 1643-ra datálják, és a Harvard Egyetem nevéhez köthető.

Jó néhány évszázaddal később, az 1900-as évek egyik legmeghatározóbb eseménye, az első világháború indított el egy nagy adakozási hullámot. A háború első négy évében csaknem 18,000 jótékonysági szervezet jött létre csak az Egyesült Királyságban, amelyek tevékenységük során főnként katonáknak szánt ételeket, ruhákat és könyveket gyűjtöttek.
A modernkori technológia betörésével a jótékonykodási kampányok hatékonysága tovább nőtt. A negyvenes években Nagy-Britanniában például már a médiában lefolytatott marketing kampányok alkalmazásával szólították fel tömegesen az embereket véradásra plakátok, szórólapok és videók segítségével.

A háborúk, természeti katasztrófák, gazdasági válságok további kezdeményezések szükségességét is előhívták, az ENSZ Közgyűlése 1946-ban létrehozta az ENSZ Gyermekalapját (ahogy ma ismerjük: UNICEF), hogy a II. világháború utáni Európában fagyoskodó, éhező és beteg gyerekeknek, ételt, ruhát és gyógyszert tudjanak szervezett formában eljuttatni.
 

Napjainkban szerencsére egyre szervezettebb gyakorlata van a rendszeres, vagy épp alkalmankénti adományozásoknak. Nagy márkák és nevek állnak jó ügyek mellé, ezzel biztosítva a szervezeteket nem csupán anyagi, hanem morális támogatásukról is.
 

Az egyik példakép lehet ebben a tekintetben Bill Gates amerikai üzletember, szoftverfejlesztő, aki 1987 óta szerepel a Forbes magazin világ leggazdagabb embereit felvonultató listáján, és híres filantróp életviteléről. A milliárdos és felesége, Melinda Gates terve ugyanis az, hogy életük végére vagyonuk 95 százalékát jótékony célokra költsék el. Idáig hozzávetőlegesen már 28 milliárd dollárt fordítottak jótékony célokra.

A másik általunk bemutatott példakép a témában Oprah Winfrey műsorvezető, üzletasszony, aki eddig több százmillió dollárt adományozott különböző célokra. Többek között 2007-ben megalapította az Oprah Winfrey Vezetőképző Akadémia névre keresztelt szervezetét Dél-Afrikában, amely kimondottan lányok számára szeretne segítséget nyújtani önmaguk fejlesztésében és a továbbtanulásban.


Hogyan segíthetünk?

A jótékonykodás formáit csak a teljesség igénye nélkül tudjuk felsorolni, hiszen számos módja van.
Mégis igyekeztünk az alábbiakban összegyűjteni a főként szociális szinteket érintő legáltalánosabb formáit:
 

  • Apró segítség a közvetlen környezetünkben. Amennyiben élnek az otthonunk közelében idősek, betegek, akiknek a napi feladatok elvégzése is problémát jelent, lehetőségeinkhez mérten felajánlhatjuk nekik segítségünket a tennivalók intézésében.
  • Jó állapotban lévő használati cikkek, játékok, használt ruhák eladományozásával segíthetünk intézményeknek, karitatív szervezeteknek.
  • Tudás adományozása. A hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó alapítványok rendszeresen keresnek korrepetálásra önkénteseket, akik akár az otthonuk kényelméből is tevékenykedhetnek.
  • Szabadidő adományozása. Másik módja az önkéntes munkának például az olvasás, ugyanis manapság arra is van mód, hogy meseolvasással támogassuk a kórházban fekvő beteg gyerekeket, kis vidámságot csempésszünk a kórtermükbe. Emellett vállalhatunk intézményeknél felújítási munkákat, akár szervezeti szinten is.
  • Vásárolhatunk korlátozott munkaképességűek által előállított termékeket, ezzel is segítve munkájukat és támogatva mindennapjaikat.
  • Pénzbeli felajánlásainkkal támogathatunk szervezeteket, vagy egészségügyi, szociális intézményeket akár konkrét eszközök megvásárlásában.
  • Adónk 1%-ával is segíthetjük a hozzánk közel álló szervezeteket.
  • Az adott ünnephez kapcsolódóan szerveznek „cipős doboz” vagy más adományozási akciókat, amelyek során ajándékokat juttathatunk el a gyerekeknek. Ma már on-line formában is „készíthetünk elő” ajándékdobozokat rászorulóknak.

A fenti módokon egyéni és vállalati szinten is tudunk tenni környezetünkért. Természetesen a jó cél a fontos, ugyanakkor a közös akciók egyben közösségi élmények, illetve a vállalat értékrendjének kinyilatkoztatásai is, és nem utolsó sorban további ösztönző erővel rendelkeznek további jótékonykodó kampányok elindításához.

Értékünk az ember!

A Pannonjobnál már évek óta hagyomány az adományozás, önkéntes tevékenység, legyen szó akár játékok, egyéb használati cikkek gyűjtéséről, anyagi segítség nyújtásáról egy adott készülék megvásárlásához, vagy felújítási munkákban való részvételről. Évről évre igyekszünk olyan szervezeteket támogatni, akik nehéz sorsú gyerekeket vagy hátrányos helyzetű felnőtteket készítenek fel arra, hogy jobban megállják helyüket a munka világában.
Idén Karácsony alkalmával három kiválasztott szervezetet támogatunk:
  • A Fejér megyei Gyermekotthon tevékenységével több lakás- és gyermekotthonban biztosít gondozást, illetve ellátást ideiglenesen elhelyezett, vagy a gyámhatóság által nevelésbe vett kiskorúak számára, valamint különleges ellátást tartósan beteg, fogyatékkal élő gyermekek számára.
  • A Miskolci Autista Alapítvány 16 éves kortól bentlakásos és napközi-otthonos formában is biztosítja az autista emberek ellátását.
  • A Studium Generále Alapítvány tevékenységével esélyegyenlőséget biztosít a felvételi előtt álló tehetséges gyermekeknek ingyenes felkészítésben, ezzel is támogatva továbbtanulásukat.



Miért tartjuk fontosnak a szervezeti szintű jótékonykodást?

Ahogy a szlogenünkben ki is mondjuk: Értékünk az ember!

A Pannonjobnál, az ország egyik vezető HR tanácsadójaként morális kötelességünknek érezzük, hogy kivegyük a részünket az általunk fontosnak tartott ügyek és alapítványok támogatásában.
A fentiek mellett további szempontnak tekintjük, hogy csapatunk tagjai is részesüljenek az jótékonykodás örömében, ezért házon belül is adományozási lehetősséggel kötjük össze a karácsonyi ünnepségünket, ahol a „csúnya” pulcsik mellett, előkerülnek az ünnepi sütemények és adományok is.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Évet kíván a Pannonjob csapata!