head-small-image
Érdekességek, aktualitások

Szervezetfejlesztés egyetemi szinten

Egyedülálló, gyakorlatorientált szakmai képzés várja az jelentkezőket idén is!
A tavalyi év mérföldkő volt az Óbudai Egyetem életében, hiszen szervezetfejlesztő-tréner megnevezéssel elindult egy új felsőfokú szakirányú továbbképzés az egyik legnagyobb hazai személyzeti tanácsadócég, a Pannonjob támogatásával. A képzés különlegessége, hogy a Pannonjob több éves szervezetfejlesztésben, valamint tréningekben szerzett tapasztalatával járult hozzá mind a tematika kialakításához, mind pedig az oktatás folyamatához.

 

Jelen riportunkban a képzés ötletéről, a tematikáról és a célközönségről kérdeztük a kurzust megálmodó Fejes Gábor egyetemi mestertanárt és a Pannonjob ügyvezetőjét, Molnár Attilát, valamint a képzés egyik gyakorlati oktatóját, a Pannonjob fejlesztési szakmai vezetőjét, Gácsi Annát.
 
Honnan jött a szervezetfejlesztő-tréner képzés ötlete?
 

F.G.: Immáron két évvel ezelőtt beszélgettünk Molnár Attilával a trénerképzés általános helyzetéről. Azt láttuk, hogy addig egyetemi szinten csupán egyetlen intézményben folyt kommunikációs trénerek képzése. Innen jött az ötlet, hogy állítsunk össze egy kurzust, amely során olyan trénereket képezhetünk, akik pontosan ismerik a szervezetek működését. A képzés erős elméleti, klasszikusan pszichológiai alapokon nyugszik, emellett pedig gyakorlati felkészítést is tartalmaz, hiszen a mai trénerek csak hasonló oktatás révén tudnak megfelelni az igényeknek.
 
Milyen tematika mentén tanulhatnak a résztvevők?
 

M.A.: A kurzus felépítéséhez erősen támaszkodtunk a munkaerőpiacon és a szervezetfejlesztésben szerzett 30 éves tapasztalatunkra, így sikerült a fontos elméleti tantárgyak mellé gyakorlatias elemeket is beépítenünk a tantervbe. A kurzus során a hallgatók többek között a következő területek kapcsán mélyíthetik el tudásukat: önismeret, személyiség pszichológia, szociálpszichológia, oktatáslélektan, változásmenedzsment, vagy akár a csoportdinamika. A tréneri munka során felmerülő helyzetekre pedig gyakorlatias tantárgyak (tárgyalástechnika, prezentációs technikák és a tréneri etika) beiktatásával igyekszünk felkészíteni a hallgatókat.
Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a képzés során a különböző tantárgyak elsajátításával megszerezett tudás egy szerves egészet alkosson. A tantárgyak egymásra épülnek, az elméleti órákon olyan anyagot adnak át az oktatók, amelyek segítenek megérteni az egyéni, csoportos vagy akár a szervezeti szintem lezajló pszichológiai folyamatokat. A hallgatók nem csak egyszerűen tréneri vagy szervezetfejlesztési módszertant kapnak, hanem azt is megértik hogyan és miért működnek ezek az eszközök a tréner munkájában vagy egy szervezetfejlesztési beavatkozás során. Szóval ebben a képzésben az úgynevezett elméleti órák a gyakorlatban is használható tudást biztosítanak. Ehhez hozzájárul az is, hogy igyekszünk a klasszikus - minden szervezetfejlesztési szakember számára kötelező - tudásanyag mellett a legújabb szakirodalmat is megismertetni a hallgatókkal.


G.A.: A felépítésben nagyon fontos szempont volt, hogy olyan témakörökkel dolgozzunk, amik a tapasztalataink szerint elengedhetetlenek, ha valaki szervezetekkel és emberekkel foglalkozik, ezért kapnak ilyen nagy hangsúlyt pl. az önismereti vagy a szociálpszichológiai ismeretek. Egy szervezetfejlesztőnek, egy trénernek, de egy vezetőnek is kellő mélységű önismeretre és reflexiós képességre van szüksége, ismernie kell az emberek viselkedésének mozgatórugóit, dinamikáit, tudnia kell – ahogy egy számomra nagyon kedves oktatómtól tanultam – meddig tart ő, és hol kezdődik a csoport/szervezet.

Kinek ajánlod ezt a képzést?


F.G.: Bárki, akinek valamilyen felsőoktatásban szerzett diplomája van, jelentkezhet erre a képzésre, szombati napokon történik az oktatás és 3 félévből áll. Úgy gondolom ez a szak mindenkinek hasznos, akinek igénye van az önismeretre, törekedne arra, hogy jobban kiigazodjon emberi kapcsolatai között. A kommunikációs, motivációs és tárgyalástechnikai ismeretek révén pedig a személyes fejlődésre is van lehetősége a hallgatóknak.


Miért lehet kiváltképpen hasznos ez a program vezetőknek, HR szakembernek?


M.A.: Ha valaki vezetőként nem tudja megfelelően kezelni az embereket, az a csoport összetartásában is problémákat okozhat, vagyis erőteljes fluktuáció jelentkezhet, míg a kevésbé határozott vezetés a csapat hatékonyságának csökkenését eredményezheti. A munkaerő megtartásának legfontosabb alappillére tehát a vezetői felkészültség biztosítása, vagyis az emberi viselkedésre való érzékenyítés. Vezetői kompetenciáink (pl. motiválás, visszajelzés, számonkérés, csapatépítés képessége) fejlesztéséhez ez a képzés kiváló lehetőséget biztosít az élethosszig tartó tanulás elvét valló menedzsereknek, többségében emberekkel foglalkozó szakembereknek.


A képzés résztvevői megismerkednek a szervezetfejlesztés alapjaival is, így a vezetők és a HR szakemberek megérthetik, hogy a szervezetet érintő, a vezetés részéről érkező változtatási kezdeményezések miért akadnak el oly sokszor, és mik azok a tényezők, amelyekkel feltétlenül foglalkozni kell azért, hogy sikeres legyen a teljes szervezetet érintő fejlesztési folyamat.
Szóval ajánlom ezt a képzést azoknak a vezetőknek és szakembereknek, akik azt érzik, hogy sok jó szándékú fejlesztést célzó kezdeményezés elbukik, és ezen szeretnének változtatni.
Milyen lehetőségeik vannak a hallgatóknak arra, hogy gyakorlatban is elsajátítsák a tanultakat?


G.A.: A csoport egyrészt jó terep arra, hogy a benne történő dinamikákat élőben tapasztalják meg a résztvevők, ugyanakkor tanulási területet is jelent, mivel a tapasztaláson túl a történések elemzése és megértése is fókuszba kerül. A kontaktalkalmak mellett házi feladatokkal dolgozunk, ahol szimulált helyzetekben tesztelhetik a hallgatók a tanultakat, illetve minden félévnek van egy fókusza, amivel kapcsolatban elemző munkát kell végezniük a résztvevőknek. A saját élményű megélések tudatosítása mellett valós esetek feldolgozásával is foglalkozunk, illetve a tréneri és a facilitátori kompetenciák élő helyzetekben való kipróbálására és gyakorlására is lehetőséget biztosítunk.
 
Mik a hallgatói visszajelzések a képzés kapcsán?
 

F.G.: A csoport nagyon szoros köteléket ápol egymással és az oktatókkal. Különösen a szakmai tárgyakat oktatók váltak szinte a csoport részévé. Érdekességként említem meg, hogy az egyik hallgató ma már a csoport egy másik tagjának vállalatánál dolgozik. A hallgatók jól érzik magukat, előnyként említik, hogy igazi gyakorlati szakemberek oktatják őket, és olyan ismeretekre tesznek szert, amelyeket azonnal fel tudnak használni napi munkájuk során.

Összegzés:
A szervezetek legnagyobb kihívásai a megtartásban és a produktivitás növelésében rejlenek. Ezeknek a folyamatoknak a menedzseléséhez azonban szükséges megértenünk saját működésünket, mások viselkedését és motivációját, nem utolsó sorban pedig az elérhető eszközeinket. A szervezetfejlesztéshez szükséges tudás megszerzését célozza tehát ez a képzés, amely 2022. szeptemberében ismételten indul az Óbudai Egyetemen.
Várunk minden kedves tanulni vágyót!


További információ és jelentkezés

Témakörök

Érdekességek, aktualitások
Szervezetfejlesztés
Vezetői működés
Foglalkoztatást érintő változások
Munkajogi témák
Könyvajánló
Programjainkról
Reziliencia
Fejlesztés